Száznégy zöld szervezet javaslatai az új Alkotmányhoz

Meghívó - ZÖLD NAP - Nyílt nap és Zöld szervezetek találkozója
Nagykálló, Korányi Frigyes Gimnázium, Korányi Frigyes u. 23-27.
Sikerrel zárult a kárpáti sáfrány túra!

Az idei évben is nagy érdeklődés övezte kárpáti sáfrány túránkat. Nagy örömünkre a résztvevők száma elérte az 50 főt.
Ártatlan áldozatok
Az elmúlt két hétben két Erdőpásztorunk is talált elütött őzet a Sóstói-erdőben. Elég baj az! Mégis, mit tegyünk, ha elgázolt állatot találunk, s ami fontosabb, hogyan kerüljük el a hasonló eseteket? Cikkünkből az is kiderül, hogy az elütött őzek csak a jéghegy csúcsát jelentik.
Víz Világnapja és BIOvásár
Szeretettel meghívjuk 2011. március 22-én 10:00-17:00 óráig tartandó Víz Világnapi rendezvényünkre.
FELHÍVÁS - ZÖLD-NAP regionális környezetvédelmi rendezvényre
Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei civil szervezetek, kézművesek, bio/helyi termelők számára
Az MFB nem adna pénzt a szalmaerőműre
Úgy tűnik, eldőlni látszik a Szerencsre tervezett szalmaerőmű sorsa. A
Magyar Fejlesztési Bank tegnap közzétett közleményében kijelenti, nem
finanszírozza lágyszárú biomassza tüzelőanyagból villamos energiát
előállító erőmű építését. Ezzel talán végre megmenekül a világörökség
közé tartozó tokaji borvidék. Bővebben...
„KUKArt - Hulladék-művészet”

Méltányosabb munkakörülmények Kínában

"Carbon Detectives" - Szén-dioxid Nyomózó" továbbképzés
Továbbképzés - 2011. május 05.
Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület ismét megszervezi a "Carbon Detectives - Szén-dioxid Nyomózó" programhoz kapcsolódó tanártovábbképzését.
Helyszín: Korányi Frigyes Gimnázium, Nagykálló, Korányi Frigyes u. 23-27.
Időpont: 2011. május 05.
"Gyakorlati EU-s ismeretek" - 40 órás akkreditált képzés
Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 40 órás akkreditált képzést szervez "Gyakorlati EU-s ismeretek" címmel, amelyről a résztvevők tanúsítványt kapnak.A képzés, a szállás valamint az ellátás az első 15 jelentkező számára ingyenes.
Kárpáti sáfrány túra
Nőnapi kárpáti sáfrány túra - március 05. (szombat)
„A virág elhervad, az emlék megmarad!”
Ajándékozza meg kedvesét egy virágtúrával!
A hosszú tél után ki ne vágyna egy napsütötte tavaszi sétára, ahol szívet melengető élményt nyújt a természet ébredésének látványa. Az E-misszió Egyesület Nőnap alkalmából tavaszi virágnéző túrát szervez, ahol a résztvevők megcsodálhatják a tavasz színpompás hírnökeit.
„VÍZ A VÁROSOKÉRT - VÁROSOK A VÍZÉRT”

Legyél Te is Erdőpásztor!
Önkéntes Erdőpásztorokat keresünk! Ha szereted a Sóstói-erdőt és szívesen tennél érte: legyél a gazdája az erdő egy kis részének 2011-ben!