
A Szolidaritás Egyesület „Trendi Zöld” kampánya az észak- és dél-alföldi régióban élő tinédzsereknek szól. Erre a korosztályra különösen erősen hatnak a reklámok, a divat, a „plázakultúra”, ugyanakkor a környezettudatosság, az erőforrásokkal való takarékos bánásmód, ezáltal a hulladékcsökkentés nem jellemző szempont a vásárlások során. A tavaly megkezdett, és idén májusban záruló kampány legfőbb célja ezért, hogy átadja a tudatos vásárlással kapcsolatos legfontosabb ismereteket. A Szolidaritás Egyesület el kívánja érni, hogy a tiniknél már vásárláskor szempont legyen a hulladék minimalizálása és a rászorulók támogatása. Kézenfekvő megoldás a szelektív gyűjtés, de kampányban népszerűsített cserebere és komposztálás is a hulladékcsökkentés egy-egy módszere.
A kampány elsősorban interaktív elemekre épít, így elindult a www.trendizold.hu honlap, ahonnan a készülő humoros, fiataloknak szánt kisfilmek is letölthetők lesznek. A weblap szakmai tartalmát a hulladékmegelőzéssel foglalkozó Humusz Szövetség lektorálja. A kommunikációs kampány kiterjed a tv, rádió és közösségi média csatornákra, továbbá bannerkampány is kíséri a szemléletformálást.
A most meghirdetett pályázaton az említett két alföldi régió 14-24 éves fiataljai indulhatnak három témában. „A legleleményesebb komposztkeret” fotópályázatra a kiíró ötletes, saját készítésű komposztkeretek fotóit várja. A „Szervezz cserebere börzét és készíts róla filmet!” c. program mellett a „Nagy újrahasznosítás” c. pályázaton is várják az indulókat. Ez utóbbira játékot, használati tárgyat vagy közlekedési eszközt kell készítenie a pályázóknak szelektíven gyűjthető - papír, üveg, fém, műanyag, kombinált italos doboz – hulladékokból. Az elkészült tárgyról fotót kell beküldeni a regisztrálóknak.
Nyeremények: 3x120.000 Ft-os ajándékcsomag környezettudatos termékekből.
Közönségdíj: 3x50.000 Ft-os ajándékcsomag környezettudatos termékekből (like-ok száma alapján).
Részletes kiírás: http://trendizold.hu/jelentkezz
A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A Szolidaritás Egyesületről
A Szolidaritás Közhasznú Egyesületet 2007-ben hozta létre egy szociálpolitikusokból, szociális munkásokból, pedagógusokból, szociálpedagógusokból, illetve képzőművészekből, reklámszakemberekből, jogászokból álló baráti társaság.
A méltányos életkörülmények, a megfelelő életminőség, jólét biztosítását célul tűző programjaik mellett tevékenységükben fokozottan van jelen a fenntartható fejlődés környezeti vetületének hangsúlyozása is. Álláspontjuk szerint a fenntartható fejlődés a tágan értelmezett életminőség javulását szolgálja, így a gazdasági fejlődéssel együtt érvényesülnie kell a szociális igazságosságnak és az esélyegyenlőségnek, emellett a természeti erőforrásokkal való ésszerű gazdálkodásnak is.
Infó: www.szolidaritasegyesulet.hu
További információ:
Polai Bernadett
Szolidaritás Egyesület elnöke
Cím: 1077 Budapest, Wesselényi u. 17.
Tel: 70/775-07-61
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.