Története
Jelenlegi tudásunk szerint a Nyírség egészére – az erős vízhatású, valamint a szikes és a szélsőségesen száraz buckatetői területek kivételével – többé-kevésbé zárt, összefüggő erdőségek voltak jellemzők az ember megjelenéséig. A Sóstói-erdő minden bizonnyal egyike a nyírségi őserdők kevés számú maradványának. Fejlődése szempontjából említést érdemel, hogy nagyon közel – mintegy 4 kilométerre – helyezkedik el a Tisza egykori öntésterületétől (azaz a Rétköz pereméhez), ezért közvetlen kapcsolatban volt az azóta már szintén elpusztult magas-ártéri erdőségekkel.
Az erdő első említése 1426-ból való. Jelenlegi helyén történő ábrázolása először az I. Katonai felmérés 1784-ben készült térképlapján látható (alakja hasonló a mostanihoz, már ekkor elkülönül a nagyobbik, és a Sóstótól északnyugatra levő kisebbik erdőtömbje). A felméréssel egy időben készült országleírás szerint ekkor fiatal, sűrű tölgyerdő állt itt (az erdő korára vonatkozó megjegyzés összefüggésbe hozható az ekkor alkalmazott alacsony vágásfordulókkal, ld. lentebb). Az erdő területén már ekkor – és a későbbi ábrázolásokon is – több jelentős kiterjedésű vízállásos-mocsaras folt volt, ezek azonban már a XX. század elejére jórészt eltűntek vagy összezsugorodtak a lecsapolások következtében. Közvetett információk arra is utalnak, hogy a magasabb buckatetőkön fátlan tisztások is voltak.
Nyíregyháza két részben végrehajtott örökváltságát megelőzően az erdő nyugati fele a Dessewffy család (1803-ig), a keleti a Károlyiak (1824-ig) kezében volt. Az utóbbi, 1824-es átadási okmányból tudjuk, hogy az erdőművelés már az örökváltság előtt vágásos rendben történt. Rendszeres üzemterv szerinti kezelés 1883 óta történik. Feltehetőleg az 1800-as évek második felében történt meg a magasabb tisztásos buckák akáccal való betelepítése, és a nagyobb mocsaras-vízállásos területek – részbeni lecsapolást követő – erdősítése kőrissel, szillel és tölggyel. Nyíregyháza város gazdasági hivatalának iratai szerint 1923 végéig sarjerdő üzemmódban, 40 éves vágásfordulóval történt a kezelés. 1924-ben célul tűzték ki az akácosok 30 éven belüli tölgyessé alakítását és a szálerdő üzemmód bevezetését (felújító vágás vagy tarvágás alkalmazásával) a gazdasági rendeltetésű erdőrészletekben. A parkerdő rendeltetésű részletekben az előírt üzemmód a szálalás volt. A tölgyesek vágásfordulóját a gazdasági erdőben 100, a parkerdőben 120 évben határozták meg. A XX. század második felére ezeknek a törekvéseknek csak egy része valósult meg (az akácosok megmaradtak, sőt, terjeszkedtek, általánossá vált a tarvágásos üzemmód, stb.).
Az erdő területe az elmúlt évszázadok során fokozatosan csökkent. 1774-ben még 588 hektár, 1924-ben 520 ha, 1936-ban pedig csak 464 ha volt az erdő területe, az 1978-ban készült erdészeti üzemterv szerint pedig mindössze 375 hektár. A zsugorodás oka a város terjeszkedése. Jelenlegi állapot szerint a Sóstói erdőtömb területe: 371 ha. A csökkenés mellett erős feldarabolódás is kezdetét vette: 1872-ben megépült a Nyíregyháza-Csap vasútvonal, 1905-ben a kisvasút, a régről meglevő Sóstói-utat pedig főúttá szélesítették.
Az XX. század elejének előremutató erdőgazdálkodói elképzelései csak kis részben valósultak meg. Sajnos a század végére tovább növekedett a tájidegen fafajú területek aránya, általánossá vált a tarvágásos üzemmód, és problémaként jelentkezett a tölgyes állományok nagyjából egyidejű elöregedése. A legutóbbi üzemtervi időszakok során természetvédelmi szempontból kedvezőtlennek kell értékelni az őshonos állományokban nagyobb összefüggő területeken végzett tarvágásokat, melyeket – kituskózás, mélyszántás, teljes talajelőkészítés után – gyakran helyben nem őshonos fajjal (vöröstölgy, cser) történő beültetés követett. Ugyanakkor az elmúlt pár évben elmozdulás tapasztalható a természetközeli erdőgazdálkodás módszerei irányába.
