Az Európai Bíróság megvédi a mézet a génszennyezéstől

Sajtóközlemény
Kiadja a Magyar Természetvédők Szövetsége - Föld Barátai Magyarország
Budapest, Brüsszel, Luxemburg, 2011. szeptember 7.
Az Európai Bíróság megvédi a mézet a génszennyezéstől
Győzelem a méhészek és a fogyasztók számára - mondja a Magyar Természetvédők Szövetsége
Az Európai Bíróság kedden megerősítette a méhészek és a fogyasztók jogát a génszennyezés-mentes mézre azzal a határozattal, mely szerint a génmódosított növényekből származó szennyezést tartalmazó méz forgalmazásához, teljes mértékű élelmiszer-biztonsági engedélyre van szükség, s emellett a "génmódosított" címkét kell, hogy viselje. A döntés megnyitja az utat ahhoz, hogy tovább szigorítsuk a génmódosításra vonatkozó európai jogszabályokat – vélekedik a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ).
Az ügy előzménye, hogy egy bajor méhésznek 2005-ben megtiltották méze árusítását, mivel a Monsanto MON810-es kukoricájával végzett kormányzati szántóföldi kísérletről származó génmódosított pollent találtak benne. A méhész ezek után beperelte a bajor kormányt, s végül az ügy az Európai Bíróság elé került. A törvényszéktől arra kértek döntést, hogy ha egy méz génmódosított pollent tartalmaz, akkor maga a méz is génmódosított terméknek minősül-e, és ha a mézben bármilyen mértékben is kimutatható génmódosított szervezetek jelenléte, abban az esetben szükséges-e génmódosított termékként engedélyezni? 1998-ban a Monsanto engedélyt kapott bizonyos MON810-es kukorica termékek forgalmazására, mint például kukoricaliszt, kukoricakeményítő és kukoricaolaj, de az engedély nem terjedt ki mindenféle MON810-tartalmú élelmiszerre általában. [1]
„A keddi döntés győzelem a méhészek, a fogyasztók és a génmódosítás-mentes európai mezőgazdaságért fellépő mozgalmak számára. Meg kell akadályozni, hogy a géntechnológiai ipar elszennyezze a mézeinket. Ez a döntés jogi alapot biztosít ahhoz, hogy szigorú intézkedéseket hozzanak kormányaink a Monsantótól és a hozzá hasonló cégektől származó szennyezések megakadályozására” - emelte ki Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége programfelelőse.
„Az Európai Bíróság döntése megerősíti, hogy a jelenlegi jogszabályok - amelyek lehetővé teszik az engedély nélküli génmódosított szervezetekből származó kis mértékű szennyezést - elégtelenek, és szükség van a felülvizsgálatukra. Ismételten bebizonyosodott, hogy az Európai Bizottság hibázott, amikor a géntechnológia cégek érdekeit a fogyasztók és környezetünk érdekei fölé helyezte” - tette hozzá Mute Schimpf, a Föld Barátai Európa élelmiszer kampányfelelőse.
Az ügyhöz kapcsolódóan kedden a Föld Barátai Európa aktivistái demonstrációt szerveztek a Monsanto brüsszeli székháza előtt, hogy felhívják a figyelmet az Európai Bíróság aznap délutánra várt döntésére.
Az akcióról készült képek innen letölthetők: http://www.foeeurope.org/press/2011/Sep6_European_court_protects_honey_from_GM_contamination.html
Jegyzet:
[1] http://www.bienen-gentechnik.de/
További információ:
Fidrich Róbert, programfelelős, MTVSZ, tel: (1) 216-7297, (70) 2-715-715, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Csonka Martina, kommunikációs munkatárs, MTVSZ, tel.: (1) 216-7297, (70)-940-5975, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üdvözlettel: Csonka Martina Kommunikációs munkatárs Magyar Természetvédők Szövetsége Friends of the Earth Hungary H-1091 Budapest, Üllői út 91/b Tel: +36-1-216-7297 Fax: +36-1-216-7295 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. skype: mtvsz_csonkamartina Web: http://www.mtvsz.hu http://www.facebook.com/mtvsz