Mint tengerben a víz, annyi gyerek vett részt a Víz Világnapján, Nyíregyházán, a Kossuth téren 2011. március 22-én. A napsütéses csodálatos idő is kicsalogatta, a több mint félezer látogatót a sokszínű kavalkádra.

 

 

 

 

 

A rendezvény résztvevői, mindent igyekeztek megmutatni, amit a vízről - mely Földünk legnagyobb kincse, életünk alapja. A látogatók apró vízi élőlényeket ismerhettek meg mikroszkóp alatt, vagy kézi nagyítóval, Víz-kvíz mellett „Egy csepp játék” címmel labirintusban fejleszthették ügyességüket, játékos kísérletek segítségével ismerhették meg a víz kémiai és fizikai tulajdonságait.

Színes kiállítások mellett megismerkedhettek az érdeklődők a hagyományos és legmodernebb árvízvédelmi és vízminőségi kárelhárítási eszközökkel.

Volt Bringasuli és kerekesszékes verseny, ökolábnyom számítás, aki pedig itt nem fáradt meg, szétnézhetett a biovásáron.

 

A rendezvény résztvevői, szervezői

- E-misszió Természet- és környezetvédelmi Egyesület
- Nyírségvíz Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.
- Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
- Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
- Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft.
- Zöld Kerék Alapítvány

 

Köszönjük a résztvevő szervezeteknek és látogatóknak egyaránt ezt az igazán szép napot!

Egy kis képes beszámoló a napról.

Aki szeretné letölteni az igen népszerű labirintust, itt letöltheti. Laminálni el ne felejtsék! J

 

A program támogatója: „A belvárosi terek integrált funkcióbővítő fejlesztése Nyíregyházán” című projekt keretén belül a II. Nemzeti Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Programjának 5.1.1./B komponense, „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések a megyei jogú városokban” tárgyú pályázata.