
A 2009 őszi kampányban egyének vagy maximum ötfős csapatok vehetnek részt, regisztrálni és a csoport eredményét jegyezni pedig a www.bringazzmunkaba.hu oldalon lehet. A regisztráció után a tekerések a közlekedési naplóban jegyezhetők. A honlapon továbbá az is nyomon követhető, hol tart a cégek és csapatok közötti verseny állása, hány km-t tekertek a résztvevők, hány kg szén-dioxidot és mennyi benzinpénzt spóroltak meg. Természetesen a cégek is megmérettetnek. A szervezők keresik azt a céget, ahol legnagyobb arányban bringáznak az alkalmazottak, illetve más téren is mérik a mozgósítási kedvet. A cégeket méretüktől függően öt kategóriába sorolják, így mindenki egyenlő esélyekkel indul.
A szeptember 16. és október 16. közötti időszakban legalább hétszer kell bringával munkába menni. Azok között, akik így tesznek 7000 kis ajándékot sorsolnak ki, s az a cég, illetve kar, egyetem, ahol a legnagyobb a kerékpárosok aránya, értékes ajándékokat nyernek. Tehát bringára fel!
A regisztráció folyamata:
- Add meg a kívánt felhasználóneved és jelszavad, valamint e-mailcímedet
- E-mail címedre visszaigazoló levél érkezik. Kattints az ebben levő linkre a folytatáshoz
- A cégválasztóban találod magad. Válaszd ki, hogy munkába vagy egyetemre tekersz
- Keress rá cégedre
- Ha megjelenik a listán a céged, kattints rá.
- Ha mégsem jelenne meg, próbáld szűkíteni a keresést (vagy próbálkozz a céged másfajta elnevezésével)
- Ha megbizonyosodtál, hogy nincs a listán, hozd létre a céged újként!
- Válaszd ki a csapatot, amelyikben tekerni szeretnél.
- Keresd meg a várost, ahol dolgozol, és azon belül válassz egy csapatot
- Ha nem találsz magadnak csapatot a meglevők közül, hozz létre egy újat
-
- ....és már vezethed is a Közlekedési naplódat! Sok sikert!
A 2009 őszi kampány Nyíregyházi eseményei:
Bringázz Te is Nyíregyháza! – kampány, a Bringázz a munkába - iskolába kampányhoz kapcsolódva, különdíjakban részesíti azon szerencsés Nyíregyháziakat, akik aktívan részt vesznek az országos kampányban.
Október 22.-én zárul a városi kampány, és egy kerékpáros rendezvény keretén belül sorsolunk ki 10 jutalmat (kerékpár, kerékpáros kiegészítők).
A Bringázz Te is Nyíregyháza szervezői: Nyíregyháza MJV; E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület; Zöld Láncszem Egyesület és a Zöld Kerék Alapítvány.
A „Bringázz Te is Nyíregyháza!” kampányt támogatta a „A belvárosi terek integrált funkcióbővítő fejlesztése Nyíregyházán” című projekt keretén belül a II. Nemzeti Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Programjának 5.1.1./B komponense, „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések a megyei jogú városokban” tárgyú pályázata.
Bővebb információ: Tömöri László - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - www.e-misszio.hu
Szeptember 19.
Városi Autómentes nap - Nyíregyháza, Kossuth tér - 10:00
AUTÓMENTES felvonulás - BRINGÁS teljesítménytúra - családi bringatúra - gyorsulási verseny - kerékpárszerviz, bringa kiállítás - KRESZ totó és ügyességi verseny - Spinning bemutató - AZ IVS bemutatása autóbuszban – E-misszió ZÖLD Sziget, BRINGABÖRZE…
További információ: http://zoldkero.hu/
Szeptember 22.
Nemzetközi Autómentes Nap – CRITICAL MASS - Nyíregyháza, Kossuth tér
06:30 – 09:00 – Kerékpáros reggeli – Reggelivel várják a bringásokat a kampány szervezői a Bringázz és reggelizz munkába menet napon (kakaós csiga, tea, alma) és itt is lehet regisztrálni!
10:00 – 17:00 – Környezetvédelmi információsátor, Környezeti Tanácsadás, Bingabörze
16:00 – VAN zenekar koncertje
17:00 – CRITICAL MASS – kerékpáros felvonulás
18:00 – Paddy and the Rats – ír-skót-punk-rock koncert
További információ: www.e-misszio.hu
Október 22. – Záróesemény, eredményhirdetéssel és bulival egybekötött vidám bringás program.
Újdonságok az őszi kampányban
A tavaszi sikerre való tekintettel a Bringázz a Munkába kampány az őszi szezonban kibővül az iparágak versenyével: kiderül melyik a legbringásabb bank, tanácsadó cég stb. A legnagyobb arányban bringázó vállalatok között ajándékokat sorsolunk ki.
A MÁV-START Zrt. közreműködésével megvalósuló Bringázz és vonatozz! alkampány keretében a vonattal megtett kilométerek is beszámíthatók és jegyezhetők a www.bringazzmunkaba.hu oldalon a közlekedési naplóban.
További alkampányok
A Bringázz szoknyában és öltönyben! elnevezésű kezdeményezéssel a szervezők a kerékpározás természetességét szeretnék hangsúlyozni, azt, hogy télen-nyáron, speciális öltözet nélkül is lehet használni ezt a közlekedési eszközt. A cél az, hogy mindenkiben tudatosuljon: a kerékpár a legkézenfekvőbb közlekedési eszköz, csak rápattan az ember és elteker az úti céljához. Nem kíván különösebb előkészületeket, kényelmes tempóban nem izzasztó, bármilyen ruhában művelhető, akár szoknyában vagy öltönyben is – ahogy azt rengeteg városban teszik szerte a világon és Magyarországon is a kisebb településeken. Azok között, akik legalább kétszer öltönyben vagy szoknyában tekertek nyereményeket sorsolunk ki.
A Bringázz az egyetemre! alkampány célja, hogy kiderüljön, melyik Magyarország legbringásabb főiskolája vagy egyeteme, illetve kara, ezen kívül semmiben nem különbözik a fő kampánytól. A részvételhez a www.bringazzmunkaba.hu oldalon való regisztráció után a közlekedési naplóban kell jelölni a bringás napokat, illetve a megtett kilométereket.
Az országos Bringázz a Munkába! kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében valósul meg az európai Lifecycle projekt és a Kerékpáros Magyarország Program keretében az Európai Unió támogatásával, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közreműködésével, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium mint a kampány kezdeményezője, a szerzői jogok tulajdonosa hozzájárulásával.