
Kíváncsisággal tele érkeztünk a kis szatmári településre a Szamos, Tisza, Túr ölelésében, megrendezendő Panyolafesztre, hogy megismertessük az idelátogatókkal a komposztálás csínját, bínját, valamint kicsit felmérjük, hogy komposztálnak-e a fesztivál résztvevői és ha igen akkor hogyan?
Sátrunk, standunk hűvösében érdekes programokkal vártuk, főleg a fiatalabb korosztályt.
A kisebbek tálakba kirakott komposztot kutathattak át különböző komposztban lakó élőlények, giliszták hangyák, ugróvillások, ászkák után. Minden egyes gilisztának nagy sikere volt.
A nagyobbak kipróbálhatták a jutalomdióval működő kompomatát, ahol hulladékokkal kapcsolatos kérdésekre kellett helyesen válaszolniuk.
Az egyéb komposztos játékok is hosszú percekre lekötötték a figyelmet és kis segítséggel, hamar megszülettek a helyes megoldások, hogy mit is lehet komposztálni.
Standunkhoz látogatók élőben megnézhették a komposztálás legfontosabb eszközeit, a komposztkeretet, metszőollót, villát, talicskát, rostát, locsolót.
Komposztálási szokásokkal kapcsolatos kérdőívünket közel 150 ember töltötte ki önkéntesen. Segítségüket virágmagokkal jutalmaztuk és a kitöltők közt 5 db komposztkeretet is kisorsoltunk.
A környékbeliekkel való beszélgetések alapján azt mondhatjuk, hogy a szilvák földjén sokan komposztálnak, egyszerű komposzthalom rakásával, csak ők úgy hívják „ganédomb”.
A legközelebbi fesztivál ahol megjelenünk a Gordiusz Magyar Diákszövetséggel közösen komposztos programjainkal, kiadványainkkal, ajándékainkkal már a határ túloldalán, Kárpátalján Visken lesz szeptember elején.
Várunk oda is sok szeretettel mindenkit!