Puskás Ferenc agrármérnök hozzászólósa a Zsigmond Király Főiskolán 2010. december 1.-én elhangzott "Humán biztonság helyzete Magyarországon - A Veszprém megyei vörös-iszap katasztrófa tükrében" c. előadáshoz

Előzmények:
A vörös-iszap hasznosítási lehetőségének kutatásával az ALUTERV-FKI (Alumínium Ipari Tervező és Kutató Intézet) munkatársaként 1976-ban kezdtem el foglalkozni.

A Magyar Tudományos Akadémia "Új hulladékanyag hasznosítási eljárások" kidolgozására kiírt pályázatán 1978-ban a "Vörös-iszap bázisú tégla és cserépgyártási technológia" kidolgozásával pályadíjat nyertem. Az eljárás, mint találmány szabadalmat kapott és kiküldésre került az ENSZ Környezetvédelmi Programjához (UNEP) Párizsba.
Az ENSZ a munka kiértékelését követően 1980-ban, az ENSZ két szervezete, a UNEP és a UNIDO (az ENSZ Iparfejlesztési Programja) Szakértői Karába választott.
ENSZ szakértőként 1980 és 1995 között Indiában, Jamaikában, Kínában, illetve Dél-Koreában dolgoztam.
Párizsban (1980), Kingstonban (Jamaika 1986), Koppenhágában (Dánia 1991), Perth (Ausztrália 1992) Ajka (2997), Veszprém (1998), Budapest (1999) tartottam előadást a vörös-iszappal kapcsolatban. Jamaikában, Indiában és Kínában 1980 és 1985 között a vörös-iszap
építőanyag-ipari hasznosítására dolgoztam ki technológiákat.
A Magyar Alumínium Ipari Tröszt megbízására 1990-ben kidolgoztam a homoktalajok vörös-iszappal történő kondicionálásának technológiáját. A Nagykálló térségében végrehajtott kisparcellás kísérletek bebizonyították, hogy még 80 t/ha vörösiszap alkalmazása esetén sem kerültek be a nehézfémek a talajoldatba és ennek következtében a növényekbe sem!
A sikeres kísérleti eredmények után pályázatot nyújtottam be az OMFB-hoz, annak érdekében, hogy a magyaróvári és almásfüzitői vörös-iszap tározók felületén vörös-iszap bázisú mesterséges talaj és örökzöld növénytakaróval megakadályozzam a tározó kiporzását. A Magyar Tudományos Akadémia szakirányú tagjainak álláspontjára hivatkozva, hogy tudni illik "A vörös-iszap bázisú mesterséges talajból a nehézfémek bekerülnek a növényekbe és azokon keresztül a táplálékláncba", a pályázatot az OMFB elutasította.
A Koppenhágában 1991-ben megtartott Nemzetközi Környezetvédelmi Konferencián a technológiám ismertetésén túl elmondtam ezt a sajnálatos kudarcomat is. Az Ausztrál delegáció tagjai megígérték, hogy hazatérve elvégzik a technológia ellenőrzését.
Az Ausztrál megvalósítás eredményei cáfolták a Magyar Tudományos Akadémia álláspontját és felkértek, hogy 1992-ben Perth-ben (Ausztrália) a vörös-iszappal kapcsolatos soron következő Nemzetközi Konferencián tartsak előadást a technológiáról. Az előadás alapján az Indiai Bihar Államban lévő timföldgyár (INDAL Co) egy vörös-iszap tározójuk gátszakadását követően, 1994-ben az Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézeten keresztűl megbízott a helyi indiai viszonyokra alkalmas nagy termőképességű vörös-iszap bázisú talajok készítési és
művelési technológiájának kidolgozásával. Az Indian Institute of Technology Kharagpur együttműködésével 1995-ben a technológiát kidolgoztam és megvalósítottam. Ajka város Önkormányzata megbízására 1997-ben elkészítettem a lakosság egészségére és vagyonára veszélyt jelentő vörös- és szürke iszapok tározásának katasztrófa megelőzési javaslatait is magában foglaló tanulmányt.

A Veszprémi IV. Környezetvédelmi Konferencián 1998-ban előadás keretében ismertettem az ENSZ szervezetek által a vörös-iszap kezelésére és hasznosítására kidolgozott eljárásokat, elemezve a gyakorlatban elterjedt egyes eljárások hibáit, veszélyeit (pl. résfal). A vörös-iszappal kapcsolatos tevékenységeimről a mindenkori politikai hatalom naprakész ismeretekkel rendelkezett. Az illetékes miniszterek és szak-államtitkárok, a Parlament Környezetvédelmi Bizottsága folyamatosan tájékoztatva volt, de nem-, vagy rosszul cselekedett. A Magyar Alumínium Ipari Tröszt és timföldgyárai, az Alumínium Ipari Tervező és Kutató Intézet minden a vörös-iszappal kapcsolatos tevékenységemről tudott, eredményeimet ismerte.

A 2010. okt.4-i vörösiszap tragédia okai: A timföldgyár privatizációja előtt az Ajkai Timföldgyár által létesített vörös-iszap tározó gátjai mintegy 15 m vastag masszív vízzáró agyagrétegre épültek. E tény miatt nem látták el a tározót külön fenékszigeteléssel. A gátba beépített különböző erőművi és más hulladék anyagok tulajdonságai merőben eltértek a fenékszigetelést alkotó vízzáró agyagrétegétől.
A privatizáció kapcsán a MAL számára kötelezően előírt, az agyagrétegbe beékelt résfal megépítése ideig-óráig megakadályozta ugyan a nátronlúg látványos kijutását a tározóból, de az agyagréteg és a ráépített gát érintkezési határfelületén időnként lúg-szivárgás, mini buzgárok formájában a medencében tárolt iszap növekvő hidrosztatikus nyomása következtében már hosszú idő óta intő jelként jelentkezett.

Amikor a gát magasságát pótlólagos ráépítéssel megemelték és a medencét az eredeti méretezéshez képest túltöltötték az iszappal a hidrosztatikus nyomás olymértékben megnövekedett, hogy a gát az alatta lévő lúggal átitatott agyag- határfelületen lassú csúszással megindult a résfal felé. A tározóról készült műhold felvételek a gátnak ezt a mozgását rögzítették is.
A gát a medence sarkánál az indiaihoz kísértetiesen hasonló módon szakadt át, ott ahol a hidrosztatikus nyomásnak már nem tudott ellenállni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a gátszakadás nem éjszaka és nem akár egy legkisebb földrengés következtében történt meg.

Következmények:
A súlyos emberi tragédiákon és természeti anyagi károkon túl a katasztrófa sújtotta térségre a legnagyobb csapást mégsem a vörös-iszap fizikai és kémiai hatása, hanem az elfelejtett, vagy meg sem szerzett kémiai tudás következtében létjogosultságot nyert "ötletelés" jelentette és jelenti - hasonlóan a ciánkatasztrófához - amikor az ország önvédelmi reakcióját szintén a politikai hatalom nem engedte működni. Nevezetesen akkor a kármegelőzési intézkedések meghozói nem tudták, vagy nem akarták tudni, hogy a cián az oxigén hatására ártalmatlan vegyületre bomlik. Most meg nem tudták, vagy nem akarták tudni, hogy a vörös-iszap nehézfém tartalma annak szilárd fázisában van, nem pedig a folyadék fázisban, mindaddig, amíg a kémhatása lúgos tartományban van!

Ezért tömény savakkal tilos az erősen lúgos iszap közömbösítése, az élővizekben és a termőtalajokon egyaránt. Az sem lehetett titok, legfőképp a szakirányú tudományok művelői előtt, hogy a termőtalajok önvédelmi rendszere, ha hagyják működni, működik.

Közel két hónappal a tragédia után a vörös-iszappal borított termőtalajok a pH 13 értékű lúgos oldatot a talajoldatban pH 8,5 alá közömbösítették és a gyakorlatilag elpusztított talajélet jelenleg már 80%-ban regenerálódott minden különösebb külső beavatkozás nélkül is! Hibás döntés volt a termőtalajok megtisztításának megkezdése az iszapréteg megszikkadása, vagy megfagyása előtt! A megszilárdult vörös-iszapot ugyanis élesen el lehetett volna távolítani a termőtalaj felületéről.  A végrehajtott intézkedés következtében viszont láthatóan be dagonyázták a vörös-iszap egy részét a talajba. Az, az intézkedés pedig, hogy az elöntött területeken a vörös-iszap letakarítása után élelmiszer növényeket törvényileg tilos lesz termeszteni, a nemzetközi és az előzményekben leirt tapasztalatokkal minden tekintetben ellentétes és elfogadhatatlan, a kárvallott térséget élhetetlenné teszi!

Érd, 2010. november 30.