Tartalomjegyzék

Állománytípusok

Összkiterjedésének mintegy harmadát alkotják idős (90-140 év) kocsányos tölgyes állományok. Ezek az erdőrészletek a leszármazottai az ősi tölgyes rengetegeknek, melyek valaha az egész Nyírséget borították. Az erdő közel egytizedén fiatal őshonos fafajú felújítások találhatók, melyekből talán, sok-sok évtized múltán hasonlóan tekintélyes állományok alakulnak ki. Az erdő többi részén sajnos sokkal kevésbé természetes, vagy éppen tájidegen fafajokból (főként akác, vörös tölgy) álló faültetvények találhatók. Ezek élővilága sokkal szegényesebb, gyomosabb – hosszabb távon mindenképpen az a cél, hogy helyükre ismét őshonos fafajú erdők kerüljenek.

Az erdő természetközeli tölgyes erdőtársulásai között éles határvonalat húzni nem lehet. Eredetileg az erősebb vízhatás miatt a ligeterdő-jelleg feltehetőleg erősebben dominált, és a magasabb buckahátakon a pusztai tölgyes típusa is lényegesen gyakoribb lehetett. Utóbbiak ősi termőhelyükről jórészt az akácosítás miatt eltűntek, vagy degradálódtak, míg az előbbiek a talajvízszint-csökkenés és homokráhordódás miatt szorultak vissza (gyöngyvirágos-tölgyessé alakultak). Pillanatnyilag ligeterdő jellegű foltok csak kisebb állományrészletekben maradtak fenn, a pusztai tölgyesek elemei pedig a gyöngyvirágos-tölgyesek szárazodó, felnyíló részein jelennek meg. A tölgyesek összes típusában jellemző az igen változatos szerkezetű, fajgazdag cserjeszint. Az aljnövényzet természetessége nem egyöntetű, a tölgyesek mintegy 20 %-ában gyomosodó, vagy a természetesnél lényegesen fajszegényebb gyepszint található.

 

 

Az idegenhonos kultúrállományok növényzete meglehetősen jellegtelen. Az akácosok általában dús, gyomos, fajszegény aljnövényzetűek, a cserjeszintet szinte kizárólag a fekete bodza képviseli. Elvétve, összesen pár hektáron találhatók olyan akácosok, amelyekben a tölgyesekre jellemző gyöngyvirágos aljnövényzet uralkodik. A vörös tölgyesek kevéssé gyomosak, viszont az erős árnyalás és a lassan bomló avar (esetleg allelopatikus hatások miatt) mind a cserje, mind a gyepszint rendkívül alacsony borítású és szegényes összetételű. Az egyéb idegenhonos fafajú állományok növényzete hasonlóan gyomos vagy szegényes.

Viszonylag kis kiterjedésben találhatók főként őshonos fafajú, de a természetestől távol álló összetételű állományok (pl. hegyi szil, korai juhar, hegyi juhar). Ezek aljnövényzete általában szegényes. Ebben közrejátszhat, hogy a fenti fafajok valószínűleg a szűkebb tájegységben nem őshonosak. Az elmúlt 10 évben telepített cseres állományok aljnövényzetének alakulásáról egyelőre nincs egyértelmű képünk.