Tartalomjegyzék

Az erdőszerkezet

A természeti értékek nem egyszerűsíthetők le a védett fajokra. Az erdő működéshez éppúgy hozzátartoznak a fák, a magoncok, a cserjék, a tisztások, a mohák, zuzmók, gombák, mint a teljes állatvilág. De szükség van a működéshez a haldokló odvas fákra és megfelelő mennyiségű holt faanyagra, avarra és humuszra is, hiszen rengeteg élőlény csak ezekben tud szaporodni és fejlődni. Fontos tudni, hogy a korhadt, vagy éppen elhalt, kidőlt fák számos olyan élőlénynek adnak otthont, amelyek közvetve (például a kártevők állományának féken tartása révén) hozzájárulnak az erdő stabilitásához. Hasonló módon a sűrű bozótos cserjeszint is szükséges ahhoz, hogy az erdő életében alapvető szerepet játszó állatok (például énekesmadarak) megtalálják életterüket. A hellyel-közzel átjárhatatlan bozótos, a girbe-gurba fák, a keresztben fekvő törzsek – amennyiben nem a sétautakon fekszenek, vagy nem balesetveszélyesek – nem az erdő elhanyagoltságára utalnak, hanem az egészséges működésre.

Sajnos a Sóstói-erdő szerkezeti vonásai nem minden szempontból ideálisak: a tölgyes állományok egykorúak, a természetes megújulási képesség korlátozott. Ugyanakkor kedvező erdőszerkezeti vonás a változatos szintezettség, elegyesség, a fejlett cserjeszint, és kiemelkedően magas a fekvő, és lábon száradó, odvas fa mennyisége. Ezek mellett több füves tisztás, és néhány mocsaras folt, néhány bővizű csatorna is található az állományokban. Így az erdő valódi élő rendszert alkot, amely kíméletes erdészeti beavatkozásokkal megsegítve megőrizheti ősi értékeit.

A tájidegen fafajú erdőrészleteknek (akácosok, vöröstölgyesek, stb.) nem csak az élővilága sivár, de szerkezeti jellemzőik is életidegenek. Rendszerint hiányos a cserjeszint, nincsenek odvas, kidőlt fatörzsek, tisztások, és általában hiányoznak a búvóhelyek az állatvilág számára.