Őstermészetről a Rétközben ma már sehol sem beszélhetünk, mégis jól felismerhetők azok az élőhelyek, amelyek a táj valódi arculatát őrzik. Mellettük azonban nagy arányban találhatók olyan területek, ahol az erőteljesebb emberi beavatkozás miatt lényegesen szegényesebb, a táj eredeti jellegzetességeit sokkal kevésbé tükröző életközösséget találunk.

A szegényes élőhelyek közé tartozik a Rétköz másodlagosan újjáéledt mocsarainak nagy része. Jelentős kiterjedésben találunk olyan nádasokat, melyek helyén akár még 5-10 éve is szántóföld díszlett. A nagy költséggel létrehozott alagcsöves lecsapolórendszer, a szivattyúk, árkok, átereszek működtetése és karbantartása egyre kevésbé éri meg a gazdálkodóknak. Néhány év alatt ezeket a helyeket újra birtokba veszi a víz és az élővilág. A parlag-mocsarakon általában szegényes nádasok jönnek létre. Védett növényeink közül sajátos módon a bennszülött kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) különösen jól érzi magát ezeken a területeken, helyenként tízezres állományai is kialakulnak.

A másodlagos mocsarak jelentőségét nem szabad alábecsülni, hiszen sokfelé ezek a természet utolsó megmaradt szigetei, és ha hagyjuk érvényesülni a természetes folyamatokat, idővel gazdag növény- és madárvilág alakul ki a másodlagos mocsarakban. Ráadásul ezek a vizes élőhelyek, mint a környező táj természetes "víztározói", melyek száraz időben csökkentik környezetük víz- és párahiányát.

Szintén az élővilág másodlagos élőhelyei a mesterségesen létrehozott halastavak, víztározók. A térség legnagyobb vízteste, a belvízvédelmi és horgászati célokat szolgáló Rétközi-tó helyén húsz éve még nagy kiterjedésű láp volt. Most a mesterségesen szabályozott mennyiségű, olykor szennyezéssel is terhelt víztestben ugyan élnek védett fajok (sulyom, vidra), és az eldugott öblökben a madárvilág is jelentős, sok évtized kell még a természeteshez közel álló biológiai sokféleség kialakulásához.