A Rétköz nevét adó „rét” szavunk egykor vízzel borított nádas, lápos rengeteget jelentett. Mára a tájegység neve új értelmet nyert.
A tájegység legjellemzőbb (értsd: leggyakoribb) természetközeli élőhelyei ugyanis a füzes ligetekkel tarkított füves-sásos legelők, kaszálók: a mai értelemben vett rétek. Jelenleg több ezer hektárt borítanak ezek a tavasszal sekély vízzel borított, nyárra kiszáradó területek.


Az ármentesítést megelőző időkben hasonló élőhelyek biztosították a Rétközben a megélhetés egyik fő forrását a szarvasmarha- és lótenyésztést. Az akkori ridegebb tartáshoz alkalmazkodott fajták jól hasznosították a savanyúfüvű, lápos, zsombékos, nádas foltokkal tarkított réteket. Ez a területhasznosítás biztosította és biztosítja a mai napig a Rétköz három védett orchideafajának fennmaradását is. Közülük leggyakoribb a – kizárólag a Kárpát-medencében élő – pompás kosbor (Orchis elegans), de egy-egy helyen munkatársaink a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata) illetve a mocsári nőszőfű (Epipactis palustris) állományait is fellelték. A vadon élő állatfajok közül ezeken a réteken keresi élelmét a minden településen fészket rakó fehér gólya. A Rétköz különleges sajátossága, hogy – alföldi viszonyok között meglepő módon – hegyvidéki elterjedésű növények is élnek a réteken. Ilyen faj az erdeikáka (Scirpus sylvaticus), a védett bánsági sás (Carex buekii) és az óriási termetű, szintén védett mocsári csorbóka (Sonchus palustris). Utóbbi növényfaj a legutóbbi időkig ismeretlen volt megyénk területéről, első állományát 2007-ben fedezték fel munkatársaink. Legújabb kutatásaink alapján tucatnyira tehető a rétközi populációk száma. Szintén újdonságnak számít a védett bársonyos görvélyfű (Scrophularia scopolii) felfedezése, amely Alföldünknekcsupán néhány pontjáról volt ismert.

   

Első ránézésre a rétközi mocsárrétek kissé szegényesebbek, kevésbé fajgazdagok mint a Nyírség láprétjei és a Bereg-Szatmári-sík erdőirtás eredetű gyepjei. Ezt a benyomást a részletesebb vizsgálatok is erősítik: Hiányoznak a kékperjés láprétek, tavi sztyepek, erdőszegély-eredetű magaskórósok. Jellemzően csak pár helyen találkozunk a Nyírségre oly jellemző őszi vérfűvel (Sanguisorba officinalis) vagy a védett csermelyaszattal (Cirsium rivulare), valószínűleg teljesen hiányzik a buglyos szegfű (Dianthus superbus).
Tudnunk kell azonban, hogy ez a fajta relatív "szegényesség" nem leromlás eredménye, hanem a táj alapvető vegetációs jellegzetessége, arculata, azaz értéke.

Mára – az országos tendenciának megfelelően – a Rétközben is egyre kevesebb a jószág, s a jelenlegi kényesebb fajták számára sem igazán kedvezőek az itteni feltételek. Sajnos több helyen beszántás áldozatává válnak ezek a rétek. A peremek szántása miatt sokhelyütt elképesztő mértékű az amerikai eredetű, agresszíven terjedő magas aranyvessző (Solidago gigantea). Legnagyobb arányban az agyagos öntéstalajon kialakult (a Beregi és Szatmári sík legelőire emlékeztető élővilágú) gyepek tűntek el az elmúlt évtizedekben, s szintén sok rét tűnik el a Nyírséghez közeli homoki területeken. Leginkább a Rétköz keleti részének lápos, kotus talajú, szántógazdálkodásra alig alkalmas gyepjei tartják magukat.