A hullámtéren kívül a lápok határozzák meg leginkább a Rétköz arculatát. A tájegység valaha hazánk egyik legnagyobb lápvidéke volt. A tartós vízborításban a nád, sás, gyékény szerves anyagai nem bomlanak le, hanem vastag tőzegrétegként halmozódnak fel. Az így keletkező láp sokszor a víz tetejére emelkedik: ezeken az úszólápokon egykor legeltetés és a kaszálás is folyt. A Rétközben nem egyszer előfordult, hogy a lápon legelésző gulyát átfújta a szél a szomszéd faluba határába!

 

  


Mára néhány száz hektárnyi hírmondója maradt az egykori lápoknak, úszó változatukkal pedig csak néhány négyzetméteres foltok formájában találkoztunk, de szinte minden település határába jut belőlük. A lápok élővilága igazán egyedülálló! Hatalmas élményt nyújtanak az emberes méretű zsombékosok, „rakottyával”, füzesekkel tarkított nádas-gyékényesek (helyi elnevezéssel: a cseret). Kutatásunk számos ritka, védett kizárólag a tartós vízborítású lápokban élő faj állományit tárta fel. Közéjük tartozik a fehér virágú hínárszőnyeget alkotó békaliliom (Hottonia palustris), a kúszó tövű lápi csalán (Urtica kioviensis), a zsombékokra föltekergőző mocsári lednek (Lathyrus palustris). Ugyan nem védett, de szintén a ritka lápi specialisták közé tartozik a zsombéklakó mocsári csillaghúr (Stellaria palustris), vagy a víz felszínén úszó békalencsemoha (Ricciocarpus natans). A legháborítatlanabb lápok belseje pedig olyan ritka madarak menedéke és fészkelőhelye, mint a fokozottan védett vörösgém. Kisvárda határában egy helyen kutatásaink feltártak egy még mindig jelentős kiterjedésű úszólápot, melynek ringatózó, több ember súlyát is elbíró felszínén tömegesen tenyészik a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris).