Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Május 22, 25-27. Már egy ideje nem sikerült hírt adni az elmúlt időszak rétközi történéseiről. Pedig az eltelt négy napban sok érdekesség mellett sikerült meglelni a világ egyik legszebb zsombékosát. Hogy ebben mi a jó? Mindjárt megtudjuk! Közben a túlzott izgalom levezetésére megiszunk egy frissítőt: nem is akárhol: a Rétközi pressóban (sic!).

 

Május utolsó két hetében sem maradtak el a meglepetések. Bár bolyongásaink helyszíne Magyarország egyik legnagyobb hajdani lápvidéke, mégis igazán ritkán érezhetjük azt a Rétközben, hogy éppen elnyelne minket egy hatalmas láp. Néha azonban sikerül olyan helyekre akadni, ahol igazán érezhetjük a lápi lidércek leheletét a "mérnökszellem" csörgését. Ilyen helynek számít például az, ahol másfél méter magas zsombékok között, 30 centis vízben és még mélyebb iszapos tőzegben csucsog az ember lába. Eddig 3-4 ilyen lápot sikerült lelnünk, de amit kedden (május 26) Rétközberencs és Ajak községek között találtunk, minden eddigit fölülmúlt. A közel 5 hektárnyi meseszép lápi zsombékosban ugyan alig lehet közlekedni (természetesen a gumicsizma is megmerült...), de teljesen elvarázsolódik az ember a hely különleges hangulatától. Védett növények a zsombékok tetején (mocsári lednek - Lathyrus palustris) és a köztük levő vizes semlyékekben (Békaliliom - Hottonia palustris) is megbújtak. A nap felfedezettje a zsombékokon növő - nem védett, de ritka és rejtélyes - mocsári csillaghúr (Stellaria palustris) volt - a közönséges tyúkhúr lápokba élő, hosszúkás levelű rokona.

 

Az utolsó két héten érintett további érdekes, de sajnos kisebb és rosszabb állapotú lápokban többek között tőzegpáfrányt (Thelypteris palustris, mocsári kocsordot (Peucedanum palustre), rostostövű sást (Carex appropinquata), dárdás nádtippant (Calamagrostis canescens)találtunk, és előkerült a titokzatos mocsári csorbóka (Sonchus palustris) első lelőhelye is. Utóbbi növény néhány éve védett csupán, és feltűnő hatalmas termete ellenére csak 2007-ben került elő megyénk területéről (Kisvárda mellett fedeztük fel, egy sajnos már eléggé elgyomosodó lápban). Alföldi előfordulásai egyébként is ritkák, ezért minden rétközi állománya védelemre méltó. Később képeket is közlünk róla!

Az izgalmas lápok mellett változatosabb és unalmasabb (említést érdemel pár apró szikes folt Pátroha-Nyírtass között), de a kánikulában mindenképpen fárasztó területek felmérése töltötte ki reggeltől kora estig tartó "kirándulásainkat". Érdekes módon a régió egyik jellemző védett növényét, a pompás kosbort (Orchis laxiflora subsp. elegans) két kivételtől eltekintve rendre a leggyomosabb, leglepusztultabb helyeken találtuk meg (egy esetben félig-meddig már szántón!). Miközben aNyírségben a legszebb lápréteken tömegel ezekben a helyekbenez a szép orchidea, a Rétközben mintha a legvacakabb helyeket választaná. Na jó, ez bizonyára csak a látszat, várjuk ki, mit hoznak a következő napok.

 Kulturális érdekességként ajánlhatjuk Rétközberencsen a "Rétközi pressó" nevű egységet. Az egyébként is egyedi hangulatú zsákfaluban ez a presszó egyedi ornamentikájával, barátságos közegével vidám felüdülést jelentett az utolsó májusi terepnap során.