Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Május 18-19: Folyamatos gondok a kocsival. A kezdeti szép láprét után csupa lesújtóan gyomos parlagmocsár következik, tele védett növénnyel. Vajon melyik lehet ez az elgyomosodott helyeket kedvelő csodálatos növényritkaság? Pár nap kimaradt, mert szervizben volt a kisautó. Megjavították benne a fűtést, ugyanis az elmúlt hetekben kikapcsolt állapotban is ontotta befelé a meleg levegőt. Így végre a fokozott komfortérzet igéretével indulhattunk neki az útnak.

 

Kék-Demecser között a Lónyay-főcsatorna mellett kezdtük, egy szép láprétnél (sajnos a meglepetés elmaradt, ezt a területet ugyanis már szegről-végről ismertük). Zsombékosok, szép sásos rétek, tele védett fajjal. A csermelyaszat (Cirsium rivulare), pompás kosbor (Orchis laxiflora subsp. elegans), egypelyvás csetkáka (Eleocharis uniglumis) nem tartoznak a legritkább védett fajaink közé, de Rétköz-felmérésünk során eddig nem botlottunk beléjük.

 

Bizakodóan folyattuk, de aztán hamar pofáraesés következett: A környék többi gyepje, vízállása szinte kivétel nélkül gyomos, fajszegény terület volt. A korábban beszántott, majd visszamocsarasodott belvizes mélyedésekbe sajnos nem tud visszatérni az eredeti gazdag lápi vegetáció. Csalános-aszatos, felégetett nádasok, egyhangú sikanádas rétek következtek egymás után. Ráadásul sok rétet felszántott állapotban találtunk meg. A forró májusi szél szinte a szemünk előtt fújta ki az ilyen területek fekete, laza kotus talajából a táperőt…

 

Nem egy esetben viszont a térképen szántóként jelölt területeken kiterjedt nádasokat találtunk. Ezek nevük alapján régi tómedrek (Nagy-tó, Beke-tó, stb), amelyekből a kádári mezőgazdaság „aranykorában” nem kevés munkával és nem mellékesen rengeteg pénzért elszivattyúzták a vizet. Most, hogy helyenként összeomlott a belvízelvezető rendszer, a természet igyekszik visszafoglalni az amúgy sem túl termékeny lápterületeket. Sajnos csak közepes sikerrel: legjobb esetben is egyhangú nádasok jönnek létre.

 

Elvileg a „minden rosszban van valami jó” elv alapján annak örülhettünk volna, hogy ezeknek a rissz-rossz területeknek a felmérésével gyorsan lehet haladni. Csakhogy újabb probléma adódott: állandóan felforrt a hűtővíz. Egy-két kilométerenként meg kellett állnunk, nehogy túlkínozzuk szegény VAZ-t.

 

Az még hozzátartozik az igazsághoz, hogy a gyomos, égetett, szántott, kiszáradt, és más szempontból is csúnya területeken ezerszámra találtunk védett növényt. Védett és ráadásul endemikus – azaz csak a Kárpát-medencében élő, a világ más részein ismeretlen – fajt. Ő a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), a közönséges mezei aszat nem kevésbé szúrós rokona. Megvan az a csodálatos tulajdonsága, hogy eredeti otthona, a szikesek (sziki rétek-nádasok-legelők) mellett nagyon jól otthon érzi magát a bolygatott nedves, belvizes területeken is. Egyelőre csak a kóróival, illetve a fiatal tőrózsákkal találkoztunk, de egy hónap múlva már rózsaszínes virágaiktól fog virítani a környék.