Nyári táborok 2012.
Táborainkat 8-18 éves gyerekeknek és fiataloknak szervezzük. A természettel kapcsolatos, változatos felfedezésekkel és tapasztalatokkal nyújtunk gazdag nyári élményt a résztvevőknek. Táborainkba VI. 17-tól várjuk a táborozni vágyókat.
Táborunk a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet szívében lévő Márokpapi községben található. Programunk célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a Beregi-sík érintetlen természeti és kulturális kincseivel, megszeressék a természetet, felismerjék a minket körülvevő világ fontosságát és annak szépségét. Ezen túl szemléletformálásunkkal elősegítjük a környezettudatos gondolkodásmód kialakulását!

Tarpai-hegy

A táborokban a résztvevők erdőt-rétet bebarangolva találkozhatnak a Beregi táj változatos, védelemre méltó állat-, növény- és gombaritkaságaival. A nagy kiterjedésű erdők és festői ligetek környezetében egész hétre szóló változatos programokat nyújtunk a résztvevőknek, amelyben a madárgyűrűzés éppúgy szerepel, mint a terepi kutatások, megfigyelések, túrák, gyógynövény- és gombaismeret, mikroszkópos vizsgálatok, ügyességi játékok, vetélkedők, kézműves foglalkozások, éjszakai túra és csillagászat, íjászat, röplabdaverseny, asztalitenisz bajnokság.
Márokpapi, Vásárosnaménytól 20 km-re, a Szatmár-Beregi-sík szívében található 450 fős település. A falun nem halad keresztül főforgalmi út. Elhelyezkedése miatt nincs átmenő forgalma.
mmm

A KÖRNYÉK TERMÉSZETI ÉRTÉKEI
Fás legelőEz a táj őrzi leginkább Alföldünk eredeti erdős-lápos képét, mivel a természeti és történelmi múltból az átlagosnál jóval többet őrzött meg. Átmentette a rohanó mába a természet és az ember harmóniáját. Fajgazdagságára példa, hogy növénytakarójában megtalálni a hazai flórának több mint felét. Hasonlóan sokszínű az állatvilága is, pedig az egész Szatmár-Beregi sík 1700 km2-nyi területe hazánkénak alig 2 %-a.

A területen ezért hozták létre 1982-ben a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetet, mely a maga 23. 000 hektáros méretével az egyik legnagyobb tájvédelmi körzet hazánkban.

A terület élővilágának meghatározó, legfontosabb részét a természetes állapotú erdőtakaró képezi, mely hegyvidéki fajoknak ad otthont.

A községtől - mely a tájvédelmi körzet központi területén helyezkedik el - délre találhatjuk a tarpai erdőt, amely az egyik legszebb magyarországi alföldi gyertyános tölgyes, benne a kárpáti sáfrány legnagyobb hazai állományával. Az erdők tavaszi virágpompájára jellemző még az erdélyi csillagvirág és számos szellőrózsa és orchidea faj. A nedvesebb területeken égerlápok helyezkednek el. A nagy kiterjedésű, összefüggő erdők gazdag állatvilág megtelepedését teszik lehetővé, költ a területen fekete gólya, békászósas, darázsölyv, stb. Az erdők közt ligetek, fás legelők helyezkednek el, melyek tavasszal a hazánkban igen ritka kockás liliomtól vöröslenek, de itt bontja virágát a pompás kosbor, a szibériai nőszirom színes más társával egyetemben. A közelben találhatók a csarodai lápok, melyek csupán kis kiterjedésű tőzegmohalápok, de gazdag élőviláguk mégis a Kárpátokban található dagadólápokéval vetekszik.

A KÖRNYÉK KULTÚRTÖRTÉNETI EMLÉKEI
Márokpapi (Márokpapi története) jelentős műemléke az egyhajós, torony nélküli kora gótikus templom. A népi építészetre jellemző a szalagtelkes, vályogfalú, háromosztatú ház. Márokpapi országos jelentőségű műemlékekkel körülvett helyen fekszik: Csaroda őrzi késő románkori templomaink gyöngyszemét. Tákoson faszerkezetes, zsindelytetejű, paticsfalú, kazettás mennyezetű, XVIII. sz-i református templom található. Tarpán igen figyelemre méltó népi építészet alakult ki. Az igényesen felújított lóvontatású szárazmalom ma is üzemképes.

LÁTNIVALÓK KERÉKPÁROS ÉS AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁSSAL
Beregdaróc (református és görög katolikus templom, Kendermúzeum –Kendermagtól a vászonig), Barabás (Kaszonyi-hegy Természetvédelmi Terület), Vámosatya (fa harangláb és református templom), Nagyar (Petőfi-fa, Luby kúria), Túristvándi (vízimalom), Sonkád Európa Nosztra díjas református templom), Tiszacsécse (református templom, díszes fa harangtorony, Móricz Zs. emlékház), Szatmárcseke (csónakos fejfás temető, Kölcsey F. síremléke), Cégénydányád (Kende-kúria), Nagyszekeres (fiatornyos fa harangláb, egyhajós református templom), Csaroda (XIII. sz. református templom, tájház, Csarodai-láp), Tákos (paticsfalu zsindelytetejű templom – „mezítlábas Notre-Dame”), Tarpa (szárazmalom, református templom, Bajcsy Zsilinszky E. síremléke, Téb-erdő, Tarpai-hegy, magyar háziállatok törzsállománya; szürke marha, rackajuh, mangalica), Nyíres-tó (tőzegmohaláp)

 

TEMATIKUS TÁBORAINK
Természetvédelmi tábor: Táborunkban a résztvevők erdőt-rétet bebarangolva találkozhatnak a Beregi táj változatos, védelemre méltó állat-, növény- és gombaritkaságaival.
A nagy kiterjedésű erdők és festői ligetek környezetében egész hétre szóló változatos programokat nyújtunk a résztvevőknek, amelyben a madárgyűrűzés éppúgy szerepel, mint a terepi kutatások, megfigyelések, túrák, gyógynövény- és gombaismeret, mikroszkópos vizsgálatok, ügyességi játékok, vetélkedők, kézműves foglalkozások, éjszakai vadles, íjászat, röplabdaverseny, asztalitenisz bajnokság.
Kerékpáros tábor: Márokpapiból indulva, csillagtúraszerűen, kalandos biciklizések közepette bekarikázzuk a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet legszebb tájait, kultúrtörténeti nevezetességeit (Bockereki erdő, Bábtava, Nyíres tó, Kaszonyi-hegy, Csaroda, Tákos, Kölcse, Sonkád, Túristvándi, Vámosatya, Barabás, Szatmárcseke).
Kaland tábor: Sok gyermek álmodik olvasmányok és filmek alapján, indiánregényekbe illő kalandos túrákról. Táborunkban a kalandok mellet megismerkedhetsz a nyomolvasással, a csillagos ég iránymutatásával, a régi népek zsákmányszerzési technikáival, átélheted a szabadban éjszakázás élményét. Mindezek mellett a résztvevők egy új oldalról ismerkedhetnek meg a természet rejtett kincseivel.

TÁBOR IDŐPONTOK 2011.

A turnusok foglaltságáról a tábor saját honlapján frissebb információ olvasható (Kattints ide!).

Az ár tartalmazza a szállás, a napi 3x étkezés és a turnusok mellett feltüntetett programok költségét.

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

 

Nyári tábor árak 2012.

7 nap 6 éjszaka házban 26 700 Ft/fő

7 nap 6 éjszaka saját sátorban 24 000 Ft/fő

6 nap 5 éjszaka házban 24 700 Ft/fő

6 nap 5 éjszaka saját sátorban 22 000 Ft/fő

Az ár tartalmazza a szállás, a napi 3x étkezés és a turnusok mellett feltüntetett programok költségét.

 

Tábor turnusok 2012.

- június 17 – 22. V – P (6 nap 5 éjszaka) BETELT

- június 24 – 29. V – P (6 nap 5 éjszaka) kaland és természetismereti tábor

- július 02 – 06. H – P (5 nap 4 éjszaka) BETELT

- július 08 – 14. V – SZ (7 nap 6 éjszaka) kaland és természetismereti tábor BETELT

- július 15 – 20. V – P (6 nap 5 éjszaka) természetismereti tábor

- július 22 – 28. V – SZ (7 nap 6 éjszaka) kerékpáros tábor

- július 29 – aug. 04. V – SZ (7 nap 6 éjszaka) csoportos jelentkezőknek fenntartva

 

 

Jelentkezési lap a táborhoz itt tölthető le!

Minden turnusba egyéni és csoportok jelentkezéseket egyaránt elfogadunk. Az általunk ajánlott programba természetesen a csoportok egyéni igényét is beépítjük.

Csoportok a fentiektől eltérő időpontot és turnushosszúságot is választhatnak!

 

KEDVEZMÉNYEK
Régi táborozóinknak, tagoknak, testvéreknek, 20 fő fölötti csoportoknak és „Zöld szemfüles” internetes vetélkedősöknek 500 Ft / fő kedvezmény
15 fő felett egy szervező részére az Egyesület állja a költségeket.
25 fő feletti létszám esetén a szervező pedagógusnak 10.000 Ft szervezési díjat fizet az Egyesület

TOVÁBBI VÁLASZTHATÓ EGYÉB PROGRAMOK CSOPORTOK JELENTKEZÉSE ESETÉN

•  Szatmár-Beregi buszkirándulás - ára a körút nagyságától függ 30.000 – 35.000 Ft

Látnivalók kerékpáros és autóbuszos kirándulással:
Beregdaróc (református templom, Kendermúzeum), Barabás (Kaszonyi-hegy Természetvédelmi Terület), Nagyar (Petőfi-fa, Luby kúria), Túristvándi (vízimalom), Sonkád Európa Nosztra díjas református templom), Tiszacsécse (Móricz Zs. emlékház), Szatmárcseke (csónakos fejfás temető, Kölcsey F. síremléke), Cégénydányád (Kende-kúria), Nyíres-tó (tőzegmohaláp).

•  Lovas kocsis kirándulás (Beregdaróci Kenderes Múzeum vagy Csarodai-tőzegmohaláp)
380 Ft/fő
•  Kerékpárkölcsönzés túravezetéssel (kirándulás: Tarpai-hegy, Tarpa - Beregkincse helyi termékek bemutatója) 350 Ft/fő
•  Bereg ízei, kerékpárral Tarpára, (kenyérlángos készítés és kóstolás) 800 Ft/fő
•  Uszoda (útiköltség és belépő) 1.400 Ft/fő
•  Madárvédelem: előadások, madárodú készítés és kihelyezés - Az elkészített odúkat a résztvevők hazavihetik.  (ajánlott: 5-6 fős csoport / 1 db odút) 3.500 Ft/odú

•  Műemlékek a Beregben (Csaroda románkori templom, Tákos festett kazettás mennyezetű, XVIII. sz-i református templom, Keresztszemes Múzeum és Tájház) - (tömegközlekedés és a belépők ára)

600 Ft/fő
•  Így készül a Beregi keresztszemes hímzés
800 Ft/fő
•  Sport és ügyességi játékok: Lehetőség van labdarúgásra, röplabdázásra, pingpongozásra és tollaslabdázásra. ingyenes
•  Parasztudvar megtekintése ingyenes

SZÁLLÁS ÉS ELHELYEZÉS

Táborunkaban egyszerre 30-45 gyereket fogadunk. A programról és a gyerekek felügyeletéről Egyesületünk főállású pedagógusai és biológusai gondoskodnak.
Szállás: Elhelyezés épületben vagy saját sátorban történik.

A 2 régi parasztház a falu végén helyezkedik el. A mellettünk lévő fás legelőről behallatszik a madarak dala, néha egy-egy őz is betéved a kertünkbe.
A 2 házban 4 nagyszoba várja a vendégeket. Külön a pedagógusok részére és a gyerekek számára nemenként elkülönített, négyállásos vizesblokk áll a rendelkezésre. Mindkét épületet nagy porta övezi, ahol lehetőség van szabadtéri sportolásra (tollaslabda, röplabda, asztali tenisz, futball, lengőteke). Szalonnasütő helyünk hozzájárul az esték hangulatossá tételéhez. A portán kecskegida, házinyúl és néhány baromfi várja a fiatalok szeretetét és gondoskodását!
Ezen túl környezetbarát technikákkal is megismerkedhetnek a szállásunkra ellátogatók (környezetbarát építészet, napenergia hasznosítása, szelektív hulladékgyűjtés és komposztálás).

Befizetés

Történhet csekken vagy Egyesületünk irodájában személyesen, illetve átutalással.
Számlaszám: 68800109-11077444

A jelentkezést csak előleg befizetése esetén tudjuk elfogadni, illetve véglegesíteni. Ez házban alvás esetén 8000 Ft személyenként, saját sátorral 5500 Ft személyenként.

A tévedések elkerülése végett, a közlemény rovatba az alábbiakat kell feltüntetni: na befizetés célja (tábor), a választott turnus időpontja, igénybe vett kedvezmények.

Lemondás: Előleg visszaigénylésére csak abban az esetben van lehetőség, ha a lemondás a tábor megkezdése előtt 30 nappal megtörténik.

 

UTAZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
Márokpapi, Vásárosnaménytól 20 km-re, a Szatmár-Beregi-sík szívében található 450 fős település. A falun nem halad keresztül főforgalmi út. Elhelyezkedése miatt nincs átmenő forgalma.

Autóval: Budapest – Nyíregyháza az M3 autópályán érhető el.
Nyíregyháza – Vásárosnamény – Márokpapi a 41-es úton közelíthető meg. A 41-es útról Csaroda után 2 km-re kell letérni jobbra. A tábor a falu végén a Kossuth u. 111 sz. alatt található.
Tömegközlekedéssel: Nyíregyháza – Vásárosnamény között vonattal, majd Márokpapiig autóbusszal.
Nyíregyháza – Márokpapi autóbusszal.

Érkezés a táborba: vasárnap 16.00 és 18.00 között.

 

KÖTELEZŐ FELSZERELÉS
A táborba a következőket kell mindenkinek hoznia:

Orvosi igazolás a gyerekek táboroztathatóságáról
• Diákigazolványt (utazáshoz, belépőhöz)
Társadalom Biztosítási Kártyát (elég a fénymásolata)
• Saját gyógyszer, amelyeket rendszeresen szedned kell
Esőkabátot
• Két váltás meleg ruhát rossz idő esetén (pulóver, hosszú nadrág)
• A túrákhoz könnyű, de hosszú ruházatot
• Nyári öltözetet (sort, póló)
• Tisztálkodási felszerelés: fogkefe, törölköző, szappan ..
• Papucs
• Kulacs vagy kis flakon, és kis tarisznya vagy kis hátizsák a túrázásokhoz
• Jegyzetfüzet, íróeszköz és színes ceruza a szakmai programokhoz
• Naptej
• Kis sapka v. kalap a napsütés ellen
• Szúnyog- és kullancsriasztó

AJÁNLOTT FELSZERELÉSEK
• Távcső
• Fényképező
• Tányér, evőeszköz
• Pohár vagy bögre (legalkalmasabb egy füllel ellátott fém bögre)

KERÉKPÁROS TÁBORBA KÖTELEZŐ FELSZERELÉS
• Jó műszaki állapotban lévő bicikli és a hozzávaló felszerel:
Világítás
• Pumpa (mind a két szelephez, ha különböznek)
• Egy belső valamint gumiragasztó defekt esetén
• Sárhányó
• Biciklistáska
• Gumipók, ami megkönnyíti a pakolást
Láthatósági mellény
Csomagtartó
• Lakat
• Kerékpáros sisak

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Időpont lefoglalása: A csoportok által választott időpontot, a jelentkezést követően 2 hétig áll módunkban fenntartani. A véglegesítésre a foglaló befizetését követően kerül sor, melynek értéke a teljes összeg 30%-a vagy 3.000 Ft/fő.

Fizetés történhet az Egyesületünk irodájában személyesen, csekken vagy átutalással (68800109-11077444).

A foglalón felüli összeg 50%-át (előleg) a turnus megkezdése előtt minimum 30 nappal kell befizetni. A második részlet befizetésére a tábor helyszínén is van lehetőség.

 

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Kaland Tábor program 7 napos

Ha nem aludtál még a szabadban a csillagos ég alatt, de szívesen kipróbálnád milyen, ha nem volt még regényekbe illő kalandokban részed, de szívesen átélnéd az érzést, akkor itt a helyed.

A hét folyamán, hol gyalog, hol biciklivel és lovas kocsival bekalandozzuk a Szatmár-Bereg jellegzetes élőhelyeit. Ismerkedünk a régi kor hagyományaival, mint pl. a tűzgyújtás, az íj használata, és a régi kor vadászati technikái. A kalandozásaink során megismerkedünk a nyomolvasás rejtelmeivel és felderítjük a környék élővilágát. A csillagos ég iránymutatásával az éj leple alatt is, hatalmas kalandokban lehet részük táborunk résztvevőinek, valamint a kis kalandorok átélhetik a szabadban való éjszakázás örömeit is.

1. nap

Délután

· Megnyitó, szállás elfoglalása

· Bemutatkozás, tábori élet és a program ismertetése

· Teendők a parasztudvaron - házi állatok gondozásának beosztása a törzsek között

· Játékos ismerkedés

· Csoportalakító játék

Este

· Tábortűz (játékok, népdal tanulás)

· Csillagtúra, az éjszaka hangjai, tájékozódás a csillagok segítségével, csillagképek

2. nap

Délelőtt

· Kirándulás Csarodára és Tákosra; templom, Keresztszemes Múzeum és a tájház megtekintése. Ismerkedés a régi kor használati eszközeivel és művészetével.

· Vizek vízpartok élővilága, vízvizsgálat, vízminták begyűjtése

Délután

· Ilyen a mikroszkóp (A gyűjtött anyag vizsgálata. Vízminőséget jelző ”parányok” megfigyelése, bagolyköpet vizsgálat, kisemlős határozás.)

· Kézműves foglalkozás: kollázs készítés, pólófestés, origamizás (forgószínpadszerű csoportmunka)

· Röplabda és ping-pong bajnokság

Este

· Tűzrakás a vadonban (A törzs feladata)

· Szalonnasütés

3. nap

Délelőtt

· Kincskeresés iránytű és térkép segítségével

· Táplálékunk erdőn-mezőn

Délután

· Ismerkedés az időjárás elemeivel. Hogyan keletkeznek a felhők, milyen felhőfajtákat ismerünk? Hogyan jelzik az egyes állatok az időváltozást? Esőmérő, nedvességmérő, barométer használata, kihelyezése.

· Talajcsapdák kihelyezése

· A vadon nyomában - nyomolvasás és lábnyomöntés

· Választható program tájfutás, vagy egyéb labda és társasjátékok (csapatverseny erdőn-mezőn)

Este

· Tűzrakás a vadonban (A törzs feladata)

· A varázslatos Bereg természeti kincsei - diavetítés

· Ismerkedés a népi hagyományokkal, tűzgyújtás a szabadban, népdaltanulás

· Szabadban való éjszakázás - feltétele saját hálózsák (időjárástól függően átkerülhet másik estére)

4. nap

Délelőtt

· Napfelkelte túra a tábor pacsirtáinak (választható program)

· Íjászat

· Csapatjátékok

Délután

· Lovas kocsis kirándulás (Beregdaróc tőzegmoha láp, vagy Tarpa „Bereg Kincse” helyi termékek boltja)

Este

· Tűzrakás a vadonban (A törzs feladata)

· Zseblámpás számháború

5. nap

Délelőtt

· Kirándulás a Csiperke Tanösvényen és a Téb-erdőben (Barangolás az erdőben, ”Merre van az arra?” ismerkedés a térképpel és az iránytűvel)

· növényhatározás, gyógynövények ismerete és gyűjtése

· Előző napi talajcsapdák ellenőrzése

· Ökológiai játékok – Minden mindennel összefügg – táplálékhálózat készítése

· Természetismereti játékok (Az én fám, Mekkora ez a fa?)

Délután

· Az E-számokról őszintén… (a téma játékos feldolgozása)

· Anti reklám készítés (kézműves foglalkozás)

· Kézműves foglalkozás: tábori emlékek készítése, karkötőfonás, mandalakészítés…

· Számháború

Este

· Tűzrakás a vadonban (A törzs feladata)

· Tábortűz, gyógytea-kóstolás

· Kalandos éjszakai bátorságpróba

6. nap

Délelőtt

· Akadályverseny, játékok, vetélkedő a tanultakból

Délután

· Faluismereti játék (A falu Árpádkori templomának megtekintése)

· Szellemi vetélkedők

Este

· Tűzrakás a vadonban (A törzs feladata)

· Záró tábortűz, ételkészítés szabadtűzön (bográcsételek)

7. nap

Délelőtt

· Táborzárás, értékelés, jutalomosztás

Érdeklődni a programról a következő elérhetőségen lehet:
E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
4400 Nyíregyháza, Szabolcs u. 6.
42/423-818; 504-403
...................................................... ........................................................
Szőke Zsuzsa
Tel.: 20/431-8086

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;
Szőke Zsuzsa Kolocsán Tünde
Tel: 30/543-8545
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Erdei Iskolánk és Táborunk címe:
Csiperke Erdei Iskola és Tábor- Márokpapi, Kossuth u. 111.
(Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet)

Ha többet akar tudni táborainkról tekintse meg galériánkat!