Tartalomjegyzék

Nagykálló Város Önkormányzata a Korányi Frigyes Gimnázium, az "Urbs Novum" Nagykállói Városfejlesztési Nonprofit Kft., az E-misszió Egyesület és az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. „KUKArt - Hulladék-művészet” címmel, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei versenyt hirdet.

A versenyen részt vehetnek általános iskolások és középiskolai tanulók egyéni és csapat művekkel.

 

Beadási határidő: 2011. március 18.

Az alkotásokat – amely lehet szobor, kisplasztika, kép, montázs, használati tárgy, játék, ékszer… szóval csak a kreativitás szab határt… - a Nagykállói Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium címére (4320 Nagykálló, Korányi u. 23-27.) kérjük eljuttatni, feltüntetve a műveken az alkotó(k) és az intézmény nevét, csoportjának, vagy osztályának megjelölését; illetve telefonos vagy email elérhetőségét. A műalkotáshoz kizárólag hulladék anyagokat lehet felhasználni.

A művekből álló kiállítás megnyitására és eredményhirdetésére 2011. március 25-én 11 órakor kerül sor, a nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumban szervezésre kerülő ZÖLD-NAP regionális környezetvédelmi találkozón és konferencián.

Díjak:

A fődíj egy 1 hetes természetismereti tábor a Csiperke Erdei Iskolában, 1db 2011 Hegyalja Fesztivál bérlet; további díjak: könyvek, terepkutató-eszközök.

A nyerteseket legkésőbb 2011. március 22-én értesítjük telefonon vagy e-mailben. Az alkotásokat sajnos nincs módunkban visszajuttatni. A rendezvényen történő kiállítást követően a pályázók az iskolában átvehetik a műveket, de ezen szándékokat kérjük előre jelezzék számunkra.

További információ és bővebb felvilágosítás kérhető:

"Urbs Novum" Nagykállói Városfejlesztési Nonprofit Kft. - E-misszió Egyesület

Czip Gergely - 42/423-818 - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

www.e-misszio.hu

A projekt a KEOP 6.2.0/B/09-2009-0008 számú A fenntartható életmódot és környezettudatos magatartást népszerűsítő mintaprojekt megvalósítása a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium környezettudatos és energiatakarékos átalakításával” c. program részeként valósul meg az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

 


 

 

 


 

KEOP 6.2.0/B/09-2009-0008

A fenntartható életmódot és környezettudatos magatartást népszerűsítő mintaprojekt megvalósítása a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium környezettudatos és energiatakarékos átalakításával

A projekt megvalósításának időtartama: 2010. május 26. - 2011. október

A minta projekt megvalósítására Nagykálló Város Önkormányzata Európai Uniós forrásból (KEOP 6.2.0/B kódszámú pályázat) 199.107.468 forintot nyert, ami a teljes beruházás 95 százalékát jelenti, így öt százalékot, közel 10 millió forintot, önerőből biztosítanak.

Rövid összefoglalás a projektről:

A projekt célja a Nagykálló Város Önkormányzatának fenntartásában lévő Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium épületének komplex, környezettudatos fejlesztése, és a projekt megvalósulásának és annak eredményeinek a társadalom minél szélesebb rétegei felé történő kommunikációja. További célja ezen újszerű környezetbarát megoldások minél szélesebb körű megismertetése, és elterjesztése az intézmények és a háztartások szintjén egyaránt. A projekt megvalósulása esetén olyan környezetbarát energia és víztakarékossági megoldások, valamint a hulladék-kibocsátást csökkentő és a szelektív hulladékgyűjtést megvalósító megoldások kerülnek bevezetésre, melyek országosan mintául szolgálhatnak a felhasználás és a kibocsátás minden szintjén. Olyan kommunikációs tevékenységet és fizikai jellegű beruházást is magában foglaló projektet kívánunk megvalósítani, melyek a lakosság lehető legszélesebb rétegei számára szolgálnak mintául a környezettudatos életmódot, és fogyasztást illetően. A projekt célcsoportja Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyék lakossága. A pályázat megvalósításának helyszínéül szolgáló nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium épülete tagoltságánál, koránál és az ebből adódó elavult műszaki színvonalánál fogva meglehetősen rossz energetikai, vízfelhasználási adottságokkal rendelkezik. Ennek következtében mind a fűtési mind pedig a szociális vízhálózat rendszerei elavultak és pazarlóak. Így az épület fűtése, vízellátása jóval nagyobb költségeket ró a fenntartó önkormányzatra, mint ami a mai kor által kínált lehetséges korszerű, alternatív, környezetbarát megoldásokkal járnának.

Mivel Nagykálló és a Nagykállói kistérség kiemelt jelentőségű középiskolájáról van szó, így a projekt megvalósulása esetén igen széleskörű környezeti nevelést valósíthatna meg, mely nagyban hozzájárulna a jövőben itt tanuló nemzedékek környezettudatos szemléletének kialakulásához.

A projekt keretein belül modern és energiatakarékos az elérhető legjobb és leginkább környezettudatos technológiák alkalmazására kerül sor. Az épület energetikai korszerűsítése során megújuló energiát hasznosító hőszivattyús és a legjobb hatékonysággal rendelkező kondenzációs gázkazánokból álló „hibrid” fűtési rendszer kerül kialakításra, mely mind hatékonyságát, mind pedig károsanyag kibocsátását tekintve mesze felülmúlja a jelenlegi korszerűtlen és elavult rendszert. Az épület lapostetős részén zöldtető kerül kialakításra, mely megfelelően biztosítja az épület hőszigetelését mind a nyári, mind a téli időszakban. A zöldtetőnek köszönhetően jelentősen csökken a felület hőingadozása, ezáltal a tetőszerkezet, a szigetelés élettartalma is növekedni fog, nem is beszélve az épületnek a környék zöldövezetébe történő illeszkedéséről, mely által az iskola és a kollégium magasabban elhelyezkedő tantermeiből, szobáiból és a folyosókról is egy új, követendő példaértékű települési-intézményi környezet rajzolódik ki. Az épület korszerűtlen világítótesteit modern, energiatakarékos világítótestekre cseréljük. Kiépítésre kerül egy esővíz begyűjtő-hasznosító rendszer, melynek segítségével a jövőben mind a WC-k, mind a piszoárok öblítése – időjárástól függően – részben vagy egészében esővízzel lesz megoldva. Lecserélésre kerülnek az épületben meglévő a vízpazarló csaptelepek, és piszoáröblítő berendezések, modern infra-vezérlésű telepekre. A WC-k öblítéséhez víztakarékos WC-öblítő tartályok lesznek felszerelve, valamint a jelenlegi vízpazarló zuhanyfejek is víztakarékos fejekre lesznek lecserélve. A fedett és megfelelő kapacitású, modern kerékpártároló kialakításával a környezettudatos közlekedés és a mozgásgazdagabb életmód is ösztönzésre kerül. A projekt keretében 20%-al csökkentjük a hulladék-kibocsátás helyi komposztálással, a diákok és a dolgozók szemléletformálásával és egyéb hulladékcsökkentést eredményező intézkedések bevezetésével. Bevezetésre kerül a szelektív hulladékgyűjtés, valamint a projekt részeként energiatanúsítványt kap az épület.

A pályázat másik alappillére a beruházás bemutatása és a környezettudatos életmód népszerűsítése különféle rendezvényekkel, kiadványokkal, médiakampánnyal és egyéb kommunikációs eszközökkel.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.