Versenyben a nagycsaládok a legkisebb lábnyomért - országos energiatakarékossági verseny indul

 

A Greendependent Fenntartható Megoldások Egyesülete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete 2010 májusában indította el a Nagycsalád - kis lábnyom” című kampányát, mely a családokat, azon belül is a nagycsaládosokat célozza meg. A program keretében a családok környezet-, klíma- és energiahasználati tudatosságát szeretnék növelni, valamint ezen keresztül a szén-szegény életmód népszerűsítését.

A kampány első lépéseként országszerte képzéseket tartottak a jelentkezőknek, melyen eddig összesen 400 család vett részt. A tanulási folyamat során bemutatták, hogy egy társadalom energiafogyasztását nem csupán az energiához kapcsolódó szokások, azaz pl. a fűtés, világítás, közlekedés, befolyásolják, hanem az is, hogyan étkezünk, hogyan töltjük szabadidőnket, hogyan alakítjuk ki szűkebb és tágabb környezetünket.  A képzések után régiós koordinátorok segítségével – akik a NOE régiós titkárai közül kerültek ki -, valamint a rendszeresen megjelenő elektronikus hírlevéllel és kiadványokkal támogatják a képzésben résztvevőket a szükséges tudás megszerzésében és megőrzésében.

A program másik, jelentős állomása a szintén országosan meghirdetett energiatakarékossági verseny. A verseny 6 hónapja során a résztvevőknek minden hónap elején le kell olvasniuk és az online karbon kalkulátorban feljegyezniük mérőóra állásaikat (elektromos áram, gáz, víz, gépkocsi), valamint kreatív, az egész család bevonását igénylő feladatokat kell elkészíteniük: például családi tervet arra, hogy hogyan lehet klímabarát a karácsonyi szünet, mi legyen a menü, milyen ajándékokat adjunk, vagy milyen programokat szervezzünk.

A versenyben bármely család részt vehet, regisztrálni a www.kislabnyom.hu honlapon lehet október végéig.

A családi energiatakarékossági verseny és a díjkiosztó rendezvény fővédnöke dr. Fülöp Sándor,  a Jövő nemzedékek Országgyűlési Biztosa, aki a projekt sajtóbemutatóján kiemelkedő jelentőségű programként üdvözölte a versenyt. Beszédében elmondta, hogy a tudósok szerint sajnos az emberiség az ökológia három területén elérte azt a határt, amit már nem biztos, hogy vissza lehet fordítani. A három „vörös zóna” a klímaváltozás, a biodiverzitás és a világ élelmezésének kérdése. A szakértő rámutatott, hogy a „Nagycsalád - kis lábnyom” projekt értékes és valóban időszerű, az elsajátított ismeretek széles körű alkalmazása enyhíthet a problémán.

A projekthez kapcsolódóan a szervezők megmérték minden rendezvény karbon-lábnyomát. Az eddig megtartott 8 családi képzés hatásaként összesen 2 tonna szén-dioxid kibocsátás keletkezett, aminek a legnagyobb részét az étkezés és az utazások adták. Ezt a szennyezést 30 darab, 50 éves, kiterjedt lombkoronával rendelkező tölgyfa tudná semlegesíteni 1 év alatt. A kibocsátás kompenzációját a programgazdák ennek megfelelő mennyiség őshonos gyümölcsfa ültetéssel fogják kompenzálni.

Az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztató megtartása 183 kg szén-dioxid kibocsátásával járt.

 

További információ:

A projektről:                  Vadovics Edina, tel:+36 20/5121 887, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sajtókapcsolat:             Vadovics Kristóf, tel:+36 20/5121 886, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A projekt honlapja:        www.kislabnyom.hu

 

Háttér információ

A „Nagycsalád – kis lábnyom” projekt átfogó célja, hogy a családok elsajátítsák a rendszerben való gondolkodás képességét, növekedjen a környezettudatos életmód iránti igény és felhívni a figyelmet az energiatudatos, valamint fenntartható életmód tágabb összefüggéseire.

A programmal kifejezetten a nagycsaládosokat célozták meg, mert az összes CO2 kibocsátás 30%-a családoknál keletkezik, valamint az összes energia felhasználás 40%-a is itt történik. Bár a nagycsaládokban az egy főre eső ökológiai és karbon lábnyom általánosságban véve alacsonyabb, mint az egyéb háztartásokban, de ennek tudatosítása és megerősítése fontos feladat, azért is, hogy a nagycsaládokban felnövekvő generációk a kis lábnyom megőrzését fontosnak tartsák, s  ezt a jövő szempontjából előnynek érezzék.

Az energia- és környezettudatos viselkedést, amely gyakran az anyagi fogyasztás csökkentésével jár együtt, a főáramú társadalom és média nem jutalmazza, bizonyos fokig akár még negatív megvilágításban is tűnteti fel. A projekt célja többek közt ennek ellensúlyozása pozitív kommunikációval, valamint az energia- és környezettudatos viselkedés jutalmazásával, megerősítésével.

A hosszú távú és multiplikációs hatást a családok egészének megcélzásán kívül úgy kívánják biztosítani, hogy a NOE munkatársai közül régiónként min. 1 személyt ún. helyi klímakoordinátor szerepre felkészítik, a szakmai támogatást a projekt során folyamatosan biztosítva. A koordinátorok a projekt befejezése után is a klíma- és energiatudatos életmód előmozdítói lesznek a NOE szervezetén belül.

 

Bővebben: http://www.noe.hu/index.php?oldal=19

"A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.” - KEOP-6.1.0/B/09-2009-0036